Radiohead poszter

Kevés zenekar alakította a lemezborítóit önálló életművé úgy, ahogyan a Radiohead tette. Stanley Donwood képzőművész 1994 óta szinte minden borítót fest, éget, szkennel és időjárásnak tesz ki, olyan vizuális nyelvet építve, amely a zenével párhuzamosan fut. Egy falon ezek a borítók kevésbé hatnak rajongói kelléknek, inkább a modern szorongás és szépség kiállításának. Íme a történet, albumról albumra.

A gitáros korszak (1993 és 1997 között)

Minden a Pablo Honey című 1993-as debütáló albummal kezdődik, amely a Parlophone kiadónál jelent meg. A borítója tiszta kilencvenes évek eleje: cukorkákkal és virágszirmokkal körülvett babaarc, vidám és különös egyszerre. Rajta van a Creep, de alig valami utalás arra, ami ezután jött. Négy évvel később a zenekar átalakulva tért vissza az OK Computer albummal. Donwood a borítót számítógépen, digitális tollal építette fel, egyetlen szabállyal: semmit nem lehetett törölni. Az eredmény egy fehérre fakult, ködbe vesző autópálya csomópont, amely a connecticuti Hartford melletti I-84-es és I-91-es út találkozásán alapul. A lemez az elidegenedés és a fogyasztói szorongás mérföldköve lett, 2015-ben pedig az Amerikai Kongresszusi Könyvtár felvette a National Recording Registry archívumába.

Az elektronikus újjászületés (2000 és 2001 között)

A Kid A albummal a zenekar elfordult a gitároktól, Donwood pedig a számítógéptől. Beköltözött a stúdióba, késekkel és botokkal esett neki hatalmas vásznaknak, majd lefotózta és digitálisan tovább alakította az eredményt. A borító szaggatott hegyeit, tüzét és jegét a klímaváltozástól és az olvadó jégsapkáktól való félelem szülte, katasztrofális erejű tájak formájában. 2000-ben ez lett az első Radiohead album, amely az amerikai Billboard 200 lista élére került. A testvéralbum, az Amnesiac, ugyanazokból a felvételekből született, és egy síró Minótauroszt mutat egy elnyűtt piros könyvtári könyvön. Donwood úgy írta le az érzést, mintha egy labirintusba zárt lényként veszett volna el Londonban, és a forrásanyag egy részét szó szerint tűzbe vetették, majd beszkennelték.

Politika és melegség (2003 és 2007 között)

A Hail to the Thief egy szavakból épített térkép. Donwood, aki nem vezet autót, utasként ülve haladt át Los Angelesen, és útmenti táblák feliratait jegyezte le, olyan kifejezéseket, mint OIL, LUBE és RETIREMENT, majd színes négyzetekre vágva helyezte őket a városi utcahálózat fölé. Ez egy tiltakozó lemez, amit fel lehet akasztani a falra. Ezt követte 2007-ben az In Rainbows, amely híres volt arról, hogy bárki annyit fizetett érte letöltéskor, amennyit akart, de a fizikai borítója is ugyanolyan emlékezetes: rétegzett színek robbanása, hét szivárványszínű sorba rendezett betűkkel fekete alapon. A lemez elnyerte a legjobb alternatív zenei album Grammy-díját. A bónusz második lemez anyaga még tovább vitte ezt a meleg, kilöttyintett tintára emlékeztető paletta világát.

A késői, texturált korszak (2011 és 2016 között)

A The King of Limbs nevét egy ezeréves tölgyfáról kapta a wiltshire-i Savernake erdőből, borítója pedig csupa vadság és mutáció, szellemszerű lények nőnek ki a képkeretből. Végül az A Moon Shaped Pool tiszta absztrakcióval zárja a történetet. Donwood egy csűrben dolgozott a stúdió mellett, hangfalakkal bekötve, hogy hallja a felvételt, majd akrilfestményeit kint hagyta az időjárásnak, hogy azok fejezzék be a munkát helyette.

Vásárlás előtt érdemes tudni: minden poszter múzeumi minőségű papírra készül, mérete a kompakt A4-től a nagy méretű A1-ig terjed. Az A4 és A3 jól mutat íróasztalon, polcon vagy szoros posztercsoportban. Az A2 és A1 önmagában is uralja a szobát. A keret nélküli nyomatok felcsavarva érkeznek, így te választhatod ki hozzájuk a keretet, míg a bekeretezett változat azonnal felakasztható állapotban érkezik. Ha Donwood eredeti árnyalataihoz szeretnél hű maradni, az üveg alatti keretezett nyomat őrzi meg legjobban a fehérre fakult és mélyfekete tónusokat.

Galériafalhoz ezek a borítók kifejezetten egymás mellé készültek. Egy letisztult megoldás az időrend: a Pablo Honey-tól az A Moon Shaped Poolig rácsban elrendezve, ahogy a paletta cukorkarózsaszínből csontfehérbe, onnan vulkánvörösbe, végül kilöttyintett szivárványba vált. Vagy párosíts ellentéteket, az OK Computer ködös szürkéjét az In Rainbows lángoló színeivel szemben, azonnali feszültségért. Egyetlen mérethez és egyenletes térközhöz ragaszkodva átgondolt hatást érsz el, vagy keverd az A3-at és az A2-t valami lazább, személyesebb összhatásért. Bármelyik utat is választod, a modern zene egyik legkövetkezetesebb vizuális sorozatát akasztod a falra.